2003 Land Rover Discovery II 4.0 V8 190LE 340NM

Még tavaly sikerült belefutni egy környékbeli “profi” chiptuningos szakember munkájába. A tulajdonos arra panaszkodott, hogy nem érzi a változást, sőt inkább gyengébbnek érzi, mint előtte volt, bár pontosat nem tudott mondani, mert ekkor került egy nyitott rendszer is az autó alá. Egy diagnosztika után kiderült valami nagyon nincs rendben a motorvezérlővel, szoftveres hibát érzékel.
Az ECU megbontása után jött a második meglepetés. A panelt sikerült úgy károsítani a beavatkozás alatt, hogy azt javítani nem lehetett, csoda hogy működött. A tulajdonost szembesítettem a problémákkal és elmondtam, hogy muszáj egy új (bontott) motorvezérlőt venni az autóhoz. Az információk tudatában a tulaj az autó teljesítményét lemérette egy független helyen, ahol kiderült a “csodatuning” – 10%-os teljesítmény csökkenést eredményezett.
Ezek után Angliából kapott egy teljesen gyári bontott vezérlőt. Ezzel már a tesztkörön érezhetően kisimult a 8 hengeres motor járása, és visszakapta a gyári teljesítményét is.
Végül barmolás és szoftveres hibák nélkül a motor kapott egy rendes optimalizálást. Főleg élményautózásra, azon belül terepezésre használják. A cél, hogy rugalmasabb, főleg az alsó fordulatszám tartományban nyomatékosabb legyen a motor, illetve fogjuk meg az étvágyát, ha lehet. A tulajdonos eddigi visszajelzései alapján, ezeket sikerült elérni csalódás mentesen.
Categories: Uncategorized

1 Comment

A WordPress Commenter · február 22, 2018 at 9:48 du.

Hi, this is a comment.
To get started with moderating, editing, and deleting comments, please visit the Comments screen in the dashboard.
Commenter avatars come from Gravatar.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük